Árkalkuláció a transzferárazásban

Szerző: júl 11, 2014Transzferárazás alapjai

Árkalkuláció a transzferárazásbanA transzferár dokumentáció készítésére vonatkozóan, az anyavállalat által ellátott szolgáltatások esetében sokszor leírtuk már, hogy általában nem elégséges csupán a szolgáltatásról szóló számla. Rendszerint szükséges egy mögöttes pontos árkalkuláció is, amely megfelelően alá tudja támasztani a szolgáltatás díját.

A gyakorlat azt mutatja, hogy az árkalkulációk készítése és rendelkezésre bocsátása során az anya- vagy kapcsolt vállalatok összevontan szerepeltetik az adatokat, mert nem szeretnék közzétenni a cégcsoporton belüli bizalmas információkat, allokációs kulcsokat (például átterhelt bérek, közterhek, iroda díja, stb.). Azonban a dokumentáció elkészítése illetve a megfelelő összehasonlítások elvégzése szinte minden esetben megköveteli ezeknek az adatoknak a megfelelő bontását és pontos szerepeltetését.

Nehézségek az árkalkuláció vizsgálatakor

A másik, gyakorlatban előforduló probléma, hogy a megkötött szerződések nincsenek összhangban az átadott árkalkulációkkal. Konkrét példán szemléltetve, például a szerződésben a korábbi évek óradíjainak alapul vételével az adott tárgyévre vonatkozóan fix díjak kerülnek megállapításra, ahol a munkabér költségei is fix díjként vannak feltüntetve. Másik ilyen jellegű példa lehet még, amikor költség+% árrés alkalmazása esetén a számításokra vonatkozóan nagyon sokszor kiderül, hogy nem e szerint történt a szolgáltatás számlázása. Így az árrés százaléka sem a számla, sem az árkalkuláció, sem pedig a szerződés esetében nem egyezik meg.

Az anyavállalatok oldaláról – információ kérés esetén – sokszor tapasztaljuk, hogy egyoldalú szerződés módosításokat végeznek. Gyakran lép fel nehezítő körülményként, így akadályozva a transzferárazást, hogy az anyavállalatok ezekről az egyoldalú módosításokról a leányvállalatokat nem tájékoztatják időben. Ez nagyon sok esetben azt eredményezi, hogy az anyavállalat és a leányvállalat transzferár dokumentációjának egyeztetése során eltérések tapasztalhatóak.

Hogy az ilyen jellegű nehézségeket elkerüljük, érdemes a transzferárakra év közben is figyelmet fordítani. Kérjünk rendszeres egyeztetéseket illetve minden esetben kérjük az árkalkuláció minél részletesebb bemutatását. Ezáltal az adókockázat jelentősen csökkenthető!

Kérdése van a transzferárazással kapcsolatban? Lépjen velünk kapcsolatba!

Szakértőink készséggel segítenek eligazodni a legújabb szabályozások, dokumentációs követelmények és piaci trendek között.

Telefonos elérhetőségeink

További információért kérem hívja a következő telefonszámokat:

+36 30 635 5022

+36 70 371 6907

+36 24 788 851

E-mail-es elérhetőségeink

További információért kérem küldjön e-mail-t a következő e-mail címekre:

info@tilea.hu

info@tileagroup.com

További elérhetőségeink

 

Írjon nekünk!

15 + 6 =